Az opalit számomra mindig a csendes harmónia köve volt. Bár mesterségesen előállított kristály, mégis van benne valami különleges: egy puha, álomszerű fény, ami mintha a lélek megnyugvását tükrözné. Sokan úgy tartják, hogy segít az érzelmi egyensúly megteremtésében, támogatja az önbizalmat, csillapítja a stresszt és finoman nyitja a torokcsakrát – talán ezért érzem mindig olyan békésnek, amikor kézbe veszem ezt a követ.

Amikor ezt a medált készítettem, arra törekedtem, hogy a drótból formált ívek gyengéden öleljék körbe a követ, és szinte együtt lélegezzenek vele. Az opalit fénye különösen szépen játszik a foglalat mellett: mintha egy apró kívánság, egy csöndes sóhaj vagy egy békés álom bújt volna meg benne. Ahogy dolgoztam vele, egyre inkább úgy éreztem, hogy a kő és a drót együtt mesélnek egy történetet – a nyugalomról, az érzelmi tisztulásról és arról, hogy néha a legegyszerűbb dolgok hordozzák a legmélyebb szépséget.

Ezért érzem ezt a darabot igazán kedvesnek. Amikor valaki a kezébe veszi, nemcsak egy csinos ékszert tart, hanem egy apró, lágy emlékeztetőt arra, hogy a lelki egyensúly sokszor egészen közel van – csak engednünk kell, hogy a fény ránk találjon.